Honlapunk, cookie-kat használ a felhasználóbarát megjelenés érdekében. Elfogadom
Menü

Ahogy egy mondás is tartja, egy embert bírálják el a cipője alapján, de a nőt a lába alapján! 2.rész

Ahogy egy mondás is tartja, egy embert bírálják el a cipője alapján, de a nőt a lába alapján! 2.rész

Ne késlekedj, szánj te is időd és egy kis energiát a lábaid ápolására, amihez remek tippeket találsz!

Valójában soha nem értettem, hogy azok a nők akik megengedhetik maguknak a műkörmöt miért nem törődnek a lábukkal.

Pedig ha az utcán meglátok egy ápoltság érzetét keltő hölgyet az első dolog, amit megfigyelek, hogy vajon a lába lábfejének bőre is olyan ápolt? Nincs annál visszataszítóbb és igénytelenebb, mint a repedezett sarkú „nő”, pedig én is nő vagyok. Ráadásul, ha rendszeresen ápolod a lábad és rendszeresen eltávolítod, a lábfejedről az elhalt beszakad bőrt és bőrkeményedést, később egyre kevesebb időt kell rá szánnod.

Emlékszem annak idején a pedikűrösnek beletelt 1,5 órába is amíg rendbe szedte a lábam, ma viszont elég fél óra is, hiszen a folyamatos ápolásnak köszönhetően lábamon a bőr finom puha és az elhalt részek könnyebben eltávolíthatók mint annak lőtte.

Tippek, hogy a lábad tartósan vonzó maradjon :

• Rendszeres pedikűr: Rendszeres pedikűr segít fenntartani a láb jó állapotát.

• Külső nedvesség: Lefekvés előtt mosd meg és töröld szárazra majd alaposan krémezd át. A természetes sheavaj kiválóan ápolja és hidratálja a lábad, csodákra képes pár nap alatt.

• Gyakran változtasd a lábbelid.

• Ha a munka megköveteli, hogy álló munkát végezz, akkor pihentesd, amilyen gyakran csak tudod és mindenképpen kényelmes lábbelit válassz!

Házi praktikák a sarkak kirepedezése ellen!

Ha nincs időd és energiád netalán sajnálod kiadni a pedikűrösre a pénzt, akkor most ajánlok neked 8 nagyszerű házilag otthon is könnyen előállítható receptet a repedezett sarkak enyhítésére.

Próbáld ki az egyik biztosan be fog válni és akkor már csak időt kell szánni magadra.

  1.  Citrom, Só, Glicerin, Rózsavízből készült láb „maszk”

Az egyik első, de nagyszerű lépés, hogy egy gyönyörű repedezettségtől mentes lábat kaphass!

  • Készíts egy jó nagy adag meleg vizet úgy, hogy a lábfejed ez a víz pont ellepje. Tegyél bele durva sót két jó marékkal, egy citrom kifacsart levét, egy nagyon kevés glicerint- vigyázz, mert ha túl sokat teszel pont az ellenkező hatást váltod ki vagyis kiszárítja a bőrt- valamint 2 dl rózsavizet. Körülbelül 15-20 percig mosogasd, dörzsölgesd luffa szivaccsal és a durva sóval a lábad a meleg vízben.
  • Használj habkövet vagy sarok reszelőt a durva bőrkeményedések eltávolításhoz. Azonban vigyázz nehogy túlszedd a lábad, mert érzékennyé válik és utána több bőr nő vissza!
  • Vegyél ki egy teáskanál hígítatlan glicerint, 1 teáskanál rózsavizet és egy teáskanál citromot és jól keverd össze. A kapott ragacsos elegyet vidd fel repedezett sarkakra és vegyél rá egy pamut zoknit. Hagyd magadon egész éjjel
  • Reggel mosd le langyos vízzel.
  • Ismételd néhány napig, amíg a sarkad puha és gyógyult nem lesz.

  1. Növényi Olajok:

A száraz bőr az egy fő kiváltó oka a repedezett sarkak kialakulásának. Mindamellett, hogy fontos a belső hidratálás a növényi olajok alkalmazása külsőleg szintén enyhíthetik a száraz bőr tüneteit.

  • Miután alaposan megmostad lábad, töröld szárazra még a lábujjak között is. Egy vékony réteg extra szűz Olivát vagy kókuszolajat, de ha más növényi olajad van otthon akár még napraforgó vagy repce olajat is alkalmazva vigyél fel a lábadra.
  • Húzz rá egy vékony pamut zoknit és csak reggel vedd le! Puha és finom lesz a bőröd. Ha szükséges ismételd meg pár napig.

  1. Banán vagy banán és avokadóból készült láb maszk.
  • Vegyél ki egy kanál összetört érett banánt és vidd fel a repedezett sarkadra és a lábfejedre is, ha szükséges.
  • Hagyd rajta 10 percig majd mosd le.
  • Ugyanezt alkalmazhatod még gazdagabban, ha egy avokadót is törsz össze és azt kevered össze a banánnal, majd vidd fel a lábadra. A legjobb, ha a banán és avokadó keverékébe még egy kis evőkanál extra szűz kókszolajat is keversz, hiszen a tápláló olajok és az avokadóban rejlő vitaminok és esszenciális olajok puhán és simán tarják a lábad, valamint a kókuszolaj fertőtleníti is az apró repedéseket és hidratálja bőrödet. Ha úgy érzed, hagyd rajta akár egész éjszaka csak egy puha pamut zoknit húzz fel J
  1. Méz.

Méz egy nagyszerű nedvesítőszer a lábadnak mindezek felett remek fertőtlenítőszer.

  • Keverj össze egy bögre mézet egy fél pohár meleg vízzel.
  • Áztasd lábad ebben a mixben 15-20 percig.
  • Radírozd le a lábad egy finom cukros joghurtos bőrradírral és szép puha rugalmas bőrt kapsz.
  1. Rizsliszt:

 Készítsd el ezt a nagyszerű bőrradírt a lábadnak és ne sajnáld tőle!

  • Tégy 2-3 evőkanál rizslisztet majd adj hozzá néhány kiskanál mézet

” ahogy kívánja” valamint egy kis almaecetet is majd jól keverd össze.

  • Ha a lábad rendkívül száraz és a sarkad repedezett érdemes még egy kanál olíva olajat is vagy édes mandula olajat is belekeverned ebbe a ragacsos masszába.
  • 10 perc meleg vizes lábáztatás után finoman vidd fel a lábadra a masszát és radírozd a bőröd, hogy az elhalt hámsejtek leváljanak.
  • Az eredmény finom puha bőr, repedezett sarkak nélkül!
  1. Olíva olaj
  • Az extra szűz olíva olaj az egyik legtermészetesebb módja, hogy finom puha lábat varázsoljunk magunknak.
  • Egy puha pamutvatta segítségével finoman oszlass el a lábfejeden vékony filmrétegben extra szűz olívaolajat és 10-15 percig finom körkörös mozdulatokkal masszírozd be a lábfejedet.  ( Ha teheted, kérd meg a párodat is isteni felüdülés lesz lelkednek és lábadnak!)
  • A masszázs után vegyél fel egy finom gyapjú zoknit és fél órát pihenj, utána mosd le!
  • A következő lépésben egy evőkanál extra szűz olíva olajat néhány csepp 100% citromfű illóolajat és 100% levendula illóolajat keverjünk össze azonos mennyiségű vízzel, melyet néhány napig reggel és este alkalmazz vékony rétegben lábadon! Nem kell lemosni, remekül fertőtlenít és hidratálja lábad!
  1. Zabliszt:
  • Végy egy evőkanál zablisztet és néhány csepp jojoba olajat úgy, hogy egy sűrű masszát kapj.
  • Vidd fel a lábadra és a repedezett sarkaidra hagyd rajta 1 órát majd hideg vízzel mosd le és töröld szárazra.
  • Ezt minden nap javasolt egészen addig, amíg az elhalt részeket eltávolítod így pár nap alatt finom friss bőr lesz a repedezett bőr helyén.

  1. Szezám olaj: Remek bőrtápláló, szintén pici vattakorongra helyezve körkörös mozdulatokkal fel tudjátok vinni és akár éjszakára is puha pamut zokni alá remek bőrtápláló.

Azt hiszem a bőség zavarában lesz majd időd eldönteni melyik lábápolási tippünket hasznosítod. Mindezt anélkül, hogy a méregdrága pedikűrt igénybe vetted volna. Ráadásul te magad választhatod ki melyik a számodra legmegfelelőbb és leghatékonyabb bőrápolás.

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog